ABLONCZY BALÁZS

Fontos, hogy a történész ne szeressen bele a szereplőibe, de ne is utálja meg őket.”

Random trip Ablonczy Balázs történésszel magyar huszadik századi idősíkok netovábbján. Hamburger kontra fürdésmentes hétköznapok, Teleki Pál, „a nemzet szakálla”, a Horthy-korszak ellenkultúrája, Trianon 100. „Hol a szatmári ház” és hol jobb a füstölt szalonna?

Ha lehetne hol, melyik korban élne szívesen?

Ó, én nem akarnék más korban élni semmi módon. Nincs aszpirin, nincs legombolt nyakú ing, nem lehet hamburgert enni, ha az embernek fáj valamije, akkor levágott végtagokat szurokkal aszeptizálják, satöbbi. Én nagyon jó vagyok itt, ahol vagyok. Néha az embernek jött még egyetem alatt persze az a gondolata, hogy boldog békeidők és társai, de, ha elolvassuk az Egy polgár vallomásai című művet, ott az szerepel, hogy a polgár csak akkor fürdik, ha beteg, vagy ha nősül. Én megőrülnék, ha nem tudnék minden nap zuhanyozni.

Jó az, ha egy történész érzelmileg is kapcsolódik egy korszakhoz vagy témához (mint egy művésznél például automatikusan), vagy kifejezetten blokkolhat az úgynevezett elfogultság?

Nagyon érdekelt a két világháború közti Magyarország történelme egészen fiatalon. A ’90-es évek elején, amikor elkezdtem a pályámat akkor ez egy hot issue volt, nagyon sok tudományos szakember foglalkozott ezzel a témával – ez bizonyos értelemben még ma is tart, egy rendkívül sokakat foglalkoztató korszak. Az első nagy témám Teleki Pál volt, amihez nyilván rendelkeztem pozitív elfogultsággal, de ez aztán változott idővel jócskán megváltozott, sokkal differenciáltabban látom most, mint húsz éve. Az nem baj, ha van elfogultság, mert az elszántságot és a kitartást ez generálja, s ez feltétlen szükséges. Az embernek meg kell tanulni bizonyos távolságot tartani a témájával kapcsolatban nota bene azt is, hogy ne utáljuk meg véglegesen azt, amivel lelkesen foglalkoztunk. Fontos, hogy a történész ne szeressen bele a szereplőibe, de ne is utálja meg őket. Egy egészséges kétkedést érdemes fenntartani a kutatási területtel.

Látta A tanítványok című filmet? Bereményi Géza alkotása hitelesen árnyalja, illusztrálja Teleki Pál karakterét?

Szerintem igen, azzal együtt, hogy Rajhona Ádám magas, Teleki pedig egy alacsony és törékeny alak volt, de a figurát egészen jól hozza kétség kívül. Filmnyelvileg nagyon érződik a filmen a nyolcvanas évek atmoszférája az expresszivitásával, a kicsit experimentális stílusával. Alapvetően A tanítványok egy empatikus mű, amely jól mutatja Teleki belső vívódásait, aki egyébként lélekben egy meglehetősen meggyűrt ember volt.

Miért választotta Telekit kutatási területnek, s miért találja fontosnak és izgalmasnak az ő személyét?

Romsics Ignác volt az egyik mesterem az egyetemen, bementem hozzá harmad, vagy negyed éves hallgatóként, hogy segítsen nekem a szakdolgozati téma kiválasztásában. Felvázolt nekem egy nagyon logikus utat, hogy a Teleki-témából hogyan lenne jó először egy szakdolgozat, aztán doktori disszertáció. Azt is hozzátette, hogy az életrajz egy nagyon fontos terület, mert általa rengeteg minden fényre derül egy adott korszakról. Mindenféle leágazó projekttel (népszerűsítő művekkel, különböző típusú írásokkal) meg is valósítottam ezt, mondhatni rátaláltam az utamra.

Kevesen tudták róla, hogy Teleki Pál mindig is depresszív alkat volt, így nem véletlen és érthetetlen az öngyilkossága sem. Már a tízes években is vannak olyan levelei, amelyben azt írja, hogy véleménye szerint nem alkalmas semmire, és ezt erősen önvádló hangütéssel írja. A háború alatt összeszedett egy súlyos vesegyulladást, aminek következtében ki kellett venni az egyik veséjét, s ezután a másik sem működött jól. Levelek szólnak arról, hogy katétereznie kellett magát napi kétszer-háromszor, s élete utolsó húsz évét egy nagyon határozott betegségtudattal kellett leélnie. Ez nagyon nyomasztólag hatott a hangulatára, viselkedésére, sőt, a húszas években volt már egy öngyilkossági kísérlete.

Forrás: libri.hu

Egy ilyen munka alkalmával érdekes és szívbemarkoló pszichológiai, sőt dramaturgiai ösvényekre is léphet az ember…

Le is akartam már tenni a Teleki témát, de jelenleg sem tudom, mert most a levelezésén dolgozom, pontosabban azon, hogy összegyűjtsem azokat. Ebből egy kötetet is tervezek, amely bemutatja a lelkületét és súlyos vívódásait. Nem csak arról levelezett, hogyan lehet megmenteni a magyarságot, hanem van számos egészen szívbemarkoló írásai is. Tudott nagyon kedves lenni az emberekkel, de volt, akivel cinikusan és érzéketlenül bánt. Bizonyos értelemben ez is izgalmas számomra az ő életművében, hogy a huszadik századi magyar történelemben ő elég fontos személyiség, sokan kötődnek hozzá, s általa nagyon sok mindent lehetett megmutatni. Nem csupán egy politikai életrajzról van szó esetében, hanem pszichológiai portrét is akár. Ezen kívül pedig még számos más témáról is képet kaphatunk.

Milyen további perspektívák nyíltak meg a Teleki munka által az Ön számára?

Betekintés a magyar egyetemi világba, a magyar földrajztudományba, hiszen Teleki földrajz tudós volt, rálátás a magyar turanizmus világára, bepillantás a magyar automobilizmus történetébe, mert Teleki nagy autó őrült volt. Ha visszatekintek most az elmúlt húsz évemre, s azokra a munkákra, amelyekkel foglalkoztam, sokminden ebből a Teleki életrajzból származott le. Ez adta meg az indíttatást számos dologhoz, amellyel foglalkoztam.

Említette, hogy meglehetősen elhatárolódott a személyétől. Miért történt ez?

Inkább úgy mondanám, hogy másként látom. Mert már nagyon sok időt töltöttem el vele, s ennyi idő után az ember automatikusan felteszi például azt a kérdést, hogy szerettem-e volna hosszabb ideig egy légtérben tartózkodni vele. Most már a válaszom határozottan nem. Nehezen kiszámítható és követhető ember volt és tudott nagyon bántó, sértően cinikus lenni azokkal az emberekkel is, akik közel álltak hozzá. Szívesen eljátszotta, hogy ő rendkívül demokratikus érzelmű valaki, akinek a grófi cím egyáltalán nem számít, de azért alapvetően mindig is számított. Ugyanakkor emberként, történeti személyiségként továbbra is izgat.

Kelen Jolán emlékirataiban többször is feltűnik „a nemzet szakálla”. Eleinte nem értettem ki lehet ez, volt sejtésem, de csak később bizonyosodtam meg arról, hogy Apponyi Albertről van szó…

Korántsem volt divatos az általa viselt szakáll típusa például a húszas években. Ezek mellett egy roppant magas, szikár, már-már óriás típus volt egyébként. Egy jelenség. Szenthkuty Miklós írja a Frivolitások és hitvallásokban, hogy a közelükben lakott a húszas években és átható fokhagyma szagot is árasztott. Apponyi orvosa azt mondta az idős politikusnak, hogy egyen fokhagymát, mert az jót tesz a vérkeringésnek, s ez a hosszú élet záloga is. Úgyhogy ette.

Szobotka Tibor egy értekezésében az Erzsébetvárosi Kör elleni bombamerénylet áldozatainak temetésén való beszédéért így ábrázolja őt. „Az elvek és viták világát védte kiállásával egy olyan korszakban, amely újra az uszítást szabta meg programjaként.” Milyen volt Apponyi szerepe Trianon után, 1933-ig bekövetkezett haláláig?

Kellemetlenül hangzik, de bizonyos értelemben ő egy parkolópályára helyezett ember volt, legitimistaként és a múlt rendszer figurájaként, miközben Trianon évében még az sem volt kizárva, hogy ő lesz a kormányzó. Komoly versenyben állt Horthyval, de túlságosan idősnek bizonyult már és a politikai helyzet sem kedvezett neki. Genfbe küldték delegátusként inkább a Nemzetek Szövetségébe, tehát a húszas években szinte kiesik a belpolitikából. Svájcban mindenki elismerte a munkásságát, sőt komoly politikai küzdelmeket vívott, főleg az utódállamok képviselőivel, de a magyar politikai életből el lett távolítva. Ami érdekesség, hogy még életében elnevezték róla a Ferenciek terét Apponyi térnek, utcák viselték a nevét. Ha valaki egy nemzeti idol, akkor bizony már nehezen folyik bele az aktuálpolitikai szisztémába, hiszen egy élő emlékmű, egy jelkép. Vélhetően ez is volt a cél a külföldre küldésével.

Gróf Apponyi Albert, 1930 / Fortepan

Egy interjúban említést tett arról, hogy a Horthy-korszak ellenkultúrájával szeretne komolyabban foglalkozni. Hol tart most ez az ügy?

Jelenleg ott tart, hogy doktori szeminárium lett belőle, s születtek értékes munkák. A Trianon 100 kutatócsoport és az egyéb tevékenységeim miatt viszont most a hetvenkét órás munkanapért harcolok, nincs idő komolyabban elmélyedni benne – egyelőre.

Miért tartja fontosnak ezt a kutatási területet?

Hatalom és ellenkultúra interakciója az, ami a legérdekesebb, legizgalmasabb ebben a témában. Hogyan jelennek meg egy nagyon hierarchizált és autoriter rendszerben olyan közösségi cselekvési formulák, amelyek teljesen kilógnak az adott korszak ideológiájából. Megpróbálják betiltani őket? Tolerálják? Vagy ha éppen támogatják is, mert nagyhatalmú patrónusaik vannak.

Milyen konkrét területek merülnek fel ehhez kapcsolódva?

Például a korabeli reformpedagógia, a buddhizmus megjelenése itthon, a teozófia, a vegetáriánusok, a munkáskultúra, a homoszexualitás, de számos más is még. Ez a munka, s a tanulmánykötet azt is megmutathatná, hogy még mindig egy nagyon erősen monolit, autoriter módon gondolkodunk a Horthy-korszakról, miközben egy nagyon is vibráló, sokszínű atmoszféráról beszélhetünk, ahol sokféle magatartás megfér egymás mellett. Hozzá kell tennem, hogy ezek nyilván városi aspektusok, s nem az agrártársadalom problémái, amely azért akkor Magyarország nagyobbik részét képezi.

Ön szerint melyik lehet az a film ebből az időszakból, amelyik már köszönő viszonyban lehet a valósággal, vagyis a hiteles társadalomkép felé közelít?

Gyerekkoromban nagyon szerettem ezeket a fehér telefonos filmeket a tévében, a kádári liberalizáció korszakában már vetítettek belőlük néhányat. Kabos és a poénok elképesztőek! A mai benyomásom viszont az, hogy a társadalmi jelenségekre bizony kevéssé, inkább alig reflektáló alkotások ezek. Talán a negyvenes évek, ami már jobban hozza ezt a tendenciát, csak ott viszont belépnek az erősen ideológiai töltetű filmek is.

Ön a Trianon 100 kutatócsoport vezetője. Mondana néhány gondolatot erről a projektről és a célkitűzésekről?

2016-ban a kollégáimmal beadtunk egy pályázatot, ahol nagy döbbenetemre elsőre nyertünk. Húsz emberrel működünk együtt jelenleg azzal a céllal, hogy megszüntessünk bizonyos hiányokat a magyar történetírásban. A kutatásokat a diplomáciatörténetre, a társadalomtörténetre, a mindennapok történetére fókuszáljuk. Hogyan nézett ki például a menekült kérdés, hogyan éltek 1919-1921 között a magyarok, milyennek bizonyult a nők helyzete, hogyan működött a paraszti társadalom, milyen volt a politikai gondolkodás, s politikai nézetek hogyan reprezentálódtak az irodalomban és további művészeti ágakban. A súlypontja tehát ennek a csoportnak a struktúrák mögé nézés. Megjelent eddig már öt könyvünk és kiadói fázisban van most három másik. Tizenkét-tizenhárom kötetet tervezünk, valamint folyamatosan jelen vagyunk az online közösségi tartalmakon, hiszen ez elengedhetetlen a népszerűsítéshez és a korszerűsítéshez. Dolgozunk városi sétafejlesztésen, animációs projekten, kiállítás koncepción. 2021-ig kaptunk támogatást, remélem mindenre lesz idő.

Forrás: trianon100.hu

Felmerülnek trianoni hatások a saját családján belül?

Nekem mind a két ágon van a családban olyan, aki Trianon miatt menekült, ez főleg erdélyi és a kelet-magyarországi részeket illeti. Édesapám, Ablonczy László – aki színházkritikus, majd aztán a Nemzeti Színház igazgatója – nagyon sokat foglalkozott a határon túli színházakkal. Talán három hónapos lehettem, amikor megkaptam az első útlevelem és mentünk Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre a családdal, aztán később két-három havonta utaztunk gyermekkoromban színházat nézni Erdélybe. A nyolcvanas évek közepén aztán édesapámat kitiltották Romániából, s én csak a kilencvenes években tértem én is vissza újra. A mai napig gyakran hívnak egyébként előadni, jövő nyáron is megyek majd.

Előfordul „a kisrealitás szintjén” az a trauma, vagy hatás, amit Trianon okozott Önöknél?

Előfordul a vasárnapi ebédek szintjén, hogy ott maradt a szatmári ház, meg, hogy bezzeg ott jobban füstölik a szalonnát, mint itt. Nyilván egy ilyen környezetben, egy ilyen háttérrel számomra erősen fennállhatott volna az is, hogy teljes mértékben azonosuljak ezzel a helyzettel és verjem az asztalt, hogy hol a szatmári ház, vagy éppenséggel el is utasíthatnám az egészet és menekülhetnék tőle. A harmadik utat választottam: igyekszem megérteni és megértetni másokkal ezt az egészet.

Kiemelt fotó: Farkas Norbert

Rácz Ráchel