„Modern, progresszív hangzást kreál sok zenekar a retróból és ez a tendencia a jövőben is meg fog maradni, ebben szinte biztos vagyok.”
Generációk találkozása – ez a legfőbb jellemző Zenész/Interjúk című portrésorozatomhoz. Van egy korosztály, amely mostanra már bizonyos: kortalan. Kortalansága pedig a bátorságban, az uniformizálás elleni őszinte lázadásban rejlik. Nemzedékeken átívelő örökségük állandó zenei érték. #kulturálisfenntarthatóság
Generál – Mörk produkció, hőskor vs. kortárs horizont, vasfüggöny parák, zenei heuréka és jammelés. Filozófiák doktor Groovetól, avagy Novan hozza az ívet hitelességről és bevállalásokról.
„A nagyképűséget és a megjátszást gyűlölöm. Engem otthon is a szerénységre neveltek és nem szeretek villogni.” Van tipped ki mondhatta ezt?
Vannak sejtéseim, de nem mernék biztosat mondani. Mindenesetre ez az ember békében van önmagával és szókimondó. Nem külső elvárások vagy megfelelési kényszerek irányítják. Zeneileg is, emberileg is lement a mélységekig, nem csak a látható és könnyen észlelhető felszínt bogarászta.
Ez egy 1976-os idézet apukádtól, Miklós Tibor interjúkötetéből.
Stimmel. Nem feltétlenül az ő szava járása ez így manapság, de a lényeg az megvan. Bródyt mondtam volna még, ő jutott eszembe erre.
Jellemző rád is ez a fajta hozzáállás?
Nem szeretem sem én sem a társaim a Mörkben a megjátszós attitűdöt vagy a sztárallűrözést. Nálunk ilyesmi ki van zárva, a hitelességre törekszünk.
Mikor önazonos és hiteles számodra egy együttes vagy bármilyen kulturális tartalom?
Ez inkább lelki kérdés. A legfontosabb az, hogy határozottan le kell voksolni egy irányvonal mellett. Már-már megszállottan kell hinnie abban az embernek, amit csinál és nem letérni az útról külső érdekek, elvárások miatt, mert az populárisabb vagy esetleg jövedelmezőbb.
Nem azt mondom, hogy nem kell nyitottnak lenni az új dolgokra és a korszerű eljárásokra, illetve elefántcsonttoronyba kell vonulni, csak azt, hogy hitelesen kell képviselni azt, ami mellett elkötelezte magát valaki.
Idővel kiderül, hogy jó-e a tendencia, mert ha igen, akkor elkezdik követni a többiek. Ehhez kitartás és hatalmas lelki erő kell. Nyitottan, ugyanakkor határozottan valami mellett – ez a legfontosabb egy hivatásban.
Milyen fontos korai inspirációk, hatások merülnek fel benned apukád kapcsán?
Utólag bebizonyosodott, hogy iszonyatosan hatott rám a fater által kapott zeneiség. A boogie-woogie, a blues, rock’n’roll zenékre egészen érzékeny voltam már egészen korán. Nagyon lekötött az, amikor a zongorán bal kézzel groove-okat csinálgattam – ezek természetes és ösztönös kötődések a zenéhez.
A Generál hangzás az, amely elképesztő közel állt és áll a mai napig hozzám. Az első szárnypróbálgatásaim a zeneszerzésben teljesen olyan funk vagy groove elemeket tükröznek, mint amilyenek a Generálban vannak. A Mörk időszak korai számainál is fellelhető sok helyen a Generálos kacsintgatás.
Reformista, merész, új színfoltja a hazai zenei életnek a Mörk együttes, amelyben nem csupán billentyűsként, hanem komponistaként is jelen vagy. Egészen más tematikájú zenei hangzásvilágot képviseltek, mint az itthoni zenekarok többsége. 2015-ben volt egy Generál – Mörk produkciótok is. Hogyan keletkezett ez a különleges generációs projekt?
Fater jó barátságot ápol Várkonyi Matyival, Jamesszel és Charlieval is. Hatalmas formák! Az, hogy jöjjünk össze ilyen formában – kvázi mintha átadnák nekünk a stafétát – az apám fejéből pattant ki. Rájöttünk, hogy nagyon sok hasonlóság van az utunkban, nem csupán zeneileg, hanem zenekari sors, vagy zenekari út szempontjából is.
A Generált is Hollandiában szerették leginkább, mi is német, holland vonalon vagyunk nemzetközi szinten most legsikeresebbek, ugyanakkor kicsit előre is mentünk stílus és hangzásvilág szempontjából, amely megint csak jellemző volt a Generál vokálos és a későbbi funkos műfajára is.
Nyitottan fogadtak benneteket az ősök?
Az elején nem igazán, nem is tudták annyira pontosan, hogy kik vagyunk. Charlie elég előítéletes volt velünk kapcsolatban, de faterom mindig nagyon határozottan, makacsul kiáll a víziói mellett, mert tudja, hogy aminek van relevanciája – és ennek az együttműködésnek egyértelműen volt – akkor azt hajtani kell kitartóan. Igaza lett. Elkezdtük jammelni és folyamatosan oldódott a légkör, egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
Ebből aztán egy irgalmatlan jó közösség lett életkor, generációs határok nélkül, Charlie is teljesen átfordult, dicsért, imádott minket. Hatalmas feelingek, sztorik, óriási dumák, nevetések. Elképesztő élmény volt mindenki számára ez a buli. Először inkább egyfajta mentoraink voltak, majd teljesen egyenrangú partnerekké váltunk számukra.
Ti milyen érzésekkel léptetek ebbe a közös ügybe?
Tőlünk mindenki nagyon nyitott és lelkes volt, de nehéz volt eleinte átlépni a határokat, megtalálni a közös hangot és igazán kapcsolódni. Noha voltak közös pontjaink, mentalitás, munkatempó, elképzelések terén eleinte azért voltak differenciák is, de ettől lett izgalmas! Sok energia és bugi találkozott össze, amely egy elég speckó elegyet alakított zeneileg.
Olyanok voltak, mint a csibész gyerekek, egymást cukkolták folyamatosan, igazán klassz és felhőtlen volt a próbák hangulata! Néha már úgy éreztük, hogy ők jobban elengedik magukat, mi pedig, mint a jó gyerekek próbáltuk komolyra venni a szituációt. Meg voltunk szeppenve, ők meg ökörködtek folyamatosan. Persze idővel minden feloldódott és óriási tapasztalatot és felejthetetlen élményt szereztünk.
Milyen számok kerültek a repertoárra?
Rengeteg dalt játszottunk együtt, például Sétálunk az utcán – itt nagyon lehetett klavizni, pontosan azzal a hangzással, amely nagyon belém égett kisebb koromban – Szerelem virágai, Százéves kút. Az utóbbit – a Mörkből mindenki szerint – katartikus élmény volt Jamesszel előadni, hatalmas volt a stenk a színpadon.
Milyen személyes kedvencet említenél a Generálból?
Ez nehéz kérdés… Talán a Kérdés. Attól teljesen ki vagyok, gyönyörű dal.
Forrás: Kisalföld, 1975/ 118. 5. ADT
Kik állnak közel hozzád még ebből az érából?
Több ilyen van, például az LGT, a Syrius, de a jazz terén is voltak nagyon érdekes próbálkozások. Szabó Gábor jazz gitáros hihetetlen! Funk, jazz, fúzió, pszichedelikus elemek, amelyek leginkább megfognak ebből a korszakból.
Zeneszerzői szempontból, hogyan érzed – most nem feltétlen utópisztikus gondolatokkal – átvihető lesz ez az ősi pop irány, vagy eltűnőben lehet az elektronika áramlataiban?
Akármilyen nagy is a kuszaság a kortársnak és a jövőnek is a hatvanas-hetvenes évek az alapja, itt alakult ki, innen eredeznek a mai kontúrok, ez a gyökér, ettől nehéz lenne szerintem eltérni. Sok reneszánsz és retró igény van szerte a világon és nem hiszem, hogy ez el fog tűnni, sőt. Modern, progresszív hangzást kreál sok zenekar a retróból és ez a tendencia a jövőben is meg fog maradni, ebben szinte biztos vagyok.
Milyen fontos különbségeket érzékelsz „a hőskor” hallott információi és a kortárs tapasztalatok színterén?
Alapvetően azt látom, hogy sokkal több opció áll rendelkezésünkre például technikailag – értem ezalatt, hogy elsajátítgatni egy műfajt vagy stílust, megtanulni egy hangszeren játszani ma meglehetősen könnyebb, mint a hetvenes években. Az internet által nyújtott lehetőségek miatt nagyon belsős részleteket is meg lehet tanulni bizonyos szakmai témákról.
Ugyanakkor az a benyomásom, hogy sokkal bátrabb, eredetibb és karakteresebb dolgokat hoztak létre művészeti szempontból mondjuk a hatvanas-hetvenes években, mint manapság. Ennek háttere lehet az, hogy volt egy erős lázadásra és kitörésre, maszlagmentes kifejezésre való vágy, hajlam.
Mi – értem ezalatt a generációmat – mintha jobban félnénk kimondani releváns problémákat, érzéseket, pedig ez rendkívül fontos eleme annak, hogy elementáris erővel hassunk. Sokkal nagyobb a szabadság, nincsenek olyan politikai, történelmi keretek, mint mondjuk harminc-negyven évvel ezelőtt, mégis van egy láthatatlan blokk, ami gyakran berekeszti a kifejező energiákat. Ez a félelem. Jóval kevesebb zenekar vagy előadó rendelkezik ma fontos témákkal, mint az úgynevezett hőskorban.
Lehet ennek oka esetleg a külső elvárásoknak és a „ki mit gondol rólunk”-nak a domináns origója? Egyre több és meredekebb elvárásoknak kell megfelelnie ma egy művésznek az ismertség érdekében…
Ez összetett jelenség. A kapitalista, kereskedelmi szemlélet ennek az egésznek a kiindulópontja. Mi Y generációsok a masszív jólétben nőttünk fel egy fogyasztói társadalomban. Beleszülettünk a nyugiba és a kényelembe a szabad önmegvalósítás lehetőségébe a kilencvenes évek elején. Nem volt háború, politikai megtorlás, csak a szabadság, amely egyébként ugyanúgy csapda, veszély is lehet, ha nem bánik vele csínján az ember.
Vannak olyan zenekarok, kulturális tartalmak, akik rendelkeznek mondanivalóval, csak nem jutnak el az emberekhez, mert nincsenek csatornák. Nincs olyan médiafelület, amely támogatná például az igényes és befogadható underground megismertetését.
Tömegcikk lett a zene és nagyon nehéz kitűnni. Most is vannak progresszív, nagyon tehetséges muzsikusok, csak nem feltétlen jutnak el az emberekhez, arról nem is beszélve, hogy az ingerküszöb is ki lett tolva jócskán. Észre sem veszik az emberek gyakran, hogy jé, itt van egy jó banda.
Mörk / Forrás: mupa.hu
Milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy kortárs zenekarnak? Olyan utazási tilalmak már nincsenek, mint például a Generál korszakban, és látszólag korlátlan a szabadság is…
A pozitív értelemben vett letojomság nincs meg már nálunk – vagy a nemes egyszerűség másképp fogalmazva – mert túl magasra vannak helyezve a lécek, rengeteg elvárás van felénk mind szakmai mind a közönség szempontjából.
Meg tudjuk nézni, hallgatni bármelyik videó megosztón, elemezni tudjuk. Minden elérhető és ez félelmet generál sokszor ahhoz, hogy merjünk gátlás nélkül alkotni. Nyilván jó lenne úgy játszani, mint egy amerikai banda, de itt nincs meg az fajta infrastruktúrális és kulturális háttér, amely ehhez alap.
Régen az volt, hogy hallott valaki a rádióban egy jó számot, nagyon nagy volt benne a stenk, és na akkor csináljuk! Ennyi! Nem gondolták túl, nem világították meg húsz helyzetből. Mi ezt csináljuk már. Most van húszmillió opció és el lehet benne veszni, ha az ember nem elég tudatos. Arról nem beszélve, hogy a közönség is megváltozott. Régen egyszerűen örültek, hogy van egyáltalán valahol élőzene. Örömzenélés volt, kiálltak, hatalmas örömmel játszottak a zenészek és mindenféle fenntartás nélkül fogadták őket, örültek nekik.
Ma az a réteg, aki vevő lehet a mi zenénkre az úgymond már túl van művelve zeneileg, a legjobb stúdióhangzások és legpöpecebb zenészek által, ide-oda repkednek egy koncertért mert ma ez már teljesen evidens, hogy kimehetek Münchenbe egy koncertért. Ez a réteg aztán megjön egy magyar klubba, ahol biztosan nem azt a hangzást fogja kapni, mint külföldön, így aztán lehet, hogy el sem jön máskor.
Csoportokra, szubkultúrákra oszlott a zenekedvelői réteg, régebben ennyiféle szegmens nem létezett. Így reakciót kicsikarni is nagyon nehéz, ráadásul bárhol szólhat a zene, rádióban, videó megosztókon, Spotifyon és így tovább.
Totális hátrány az, hogy ellendolgozik a média, nincs olyan koherens felület, mint pár évvel ezelőtt mondjuk a Petőfi Rádió, ahol az underground és az igényes populáris műfaj együtt képviselhette magát. Ott van a Sziget, amelynek lehetősége lenne bemutatni a nívós magyar zenekarokat és tehetnének fókuszt erre, de idén már eljutottunk oda, hogy nem lesz magyar színpad, mi sem megyünk játszani. Az a legnagyobb baj, hogy akik olyan pozícióban vannak, hogy tehetnének valamit, azok nem tesznek semmit, épp ellenkezőleg.
Milyen fontos célkitűzése van a Mörknek jelenleg?
Öt éve vagyunk együtt és van egy erős közönségbázisunk. Szubkultúrális szinten egy nagyon jó eredményt értünk már el – Budapest bázissal – de Debrecenben, Pécsen, Szegeden is erősnek érzem a közönségünket, amiért hálásak vagyunk. Maximális energia befektetéssel csináljuk a feladatainkat és gőzerővel azon vagyunk, hogy a legjobbat produkáljuk minden szinten.
A külföldre való törekvést látjuk jelenleg hosszú távú célnak, az itthoni bázisunkat ápolva. Ez a zene, amit mi csinálunk egy inkább nyugati ízlést kielégítő hangnem, sokan nem tudnak vele itthon mit kezdeni vele.
Az a benyomásom, hogy hazánkban elképesztően lebutult, leegyszerűsödött a nagy átlagos könnyűzenei kultúra és a zenehallgatás. A média, a rádió szinte egyáltalán nem támogatója a nem slágeres, óriási tömegeket és profitot mozgató zenei irányoknak. Folyamatosan azt érezzük, hogy árral szemben megyünk. Vannak lehetőségek, amelyekkel élünk és szerencsére így is sikerült egy remek közönséget magunk köré gyűjteni, de még van hová gyarapodni. Külföldön nagyon mást tapasztalunk egy-egy koncertünk által.
Ha kimegyünk játszani egy német vagy egy holland fesztiválra, akár Észak-Európába azonnal egy sokkal erősebb reakció érkezik a zenénkre, mint itthon. Az emberek nyitottsága és hozzáállása is totálisan más, mint itthon. Azt érzem, hogy a vasfüggöny, ami volt, az nem múlt el, most is itt van, csak másképp. Nyilván átvitt értelemben, de ez a vasfüggöny mentálisan nem bomlott le. Óriási különbség van Nyugat-Európa és az itteni állapotok helyzet között.
Forrás: kultura.hu
A Mörk mellett alapítója vagy a Novan Experimentnek, amely fergeteges hangulatú bulikat csap mostanság… Erre a formációra is a friss, csattanós hangnem a jellemző.
Ez egy improvizációs klub, aminek vezetője vagyok. Zseniális zenészeket hívok meg, missziómnak tartom, hogy terjesszem az élőzenét és annak is élvezhetővé, izgalmassá tegyem, aki nem feltétlen jazz rajongó.
Pontosan a mai formáját, a kortárs értelmezését adja a jazznek az, ha meghívok egy elektronikus zenészt vagy akármilyen más szektorból tehetséges muzsikust és közösen létrehozunk azon az este egy megismételhetetlen zenei formulát. Rendkívül inspiráló együttműködni olyan művészekkel, akikkel egyébként nem biztos, hogy találkoznánk máshol, mert más a műfajunk.
Zárásként ugorjunk kicsit időben, ássunk a mélyére ennek a zenei heurékának. Milyen kardinális momentumok irányítottak a hivatásod felé?
Nagyon sokáig húztam, egyáltalán nem volt világos az, hogy zenész leszek. Zeneiskolába jártam, amelyet ki nem állhattam, iszonyatosan rosszul éreztem ott magam az elidőtlenedett és beszűkült oktatási rendszer miatt. Nem a zenéről szólt az egész, hanem a fura, kicsit frusztrált hangulatról. Szerették volna a zenei vonalat a szüleim, de ez nem volt jó platform erre. Akkor lett igazán kapcsolatom a zenével, amikor kiléptem a zeneiskolából! Megszűnt a nyomás. Egyszer a fater bejött a szobába, leült játszani blues és boogie-woogie figurákat a zongorán, én pedig teljesen rákaptam! Kérdeztem is, hogy miért nem lehetett ilyeneket csinálni a suliban is, ilyen könnyedén, ilyen magától értetődően.
Érettségi körül készítettem egy listát, hogy mi az, amivel egészen biztosan nem akarok foglalkozni – jó hosszú volt a lista! Rájöttem, hogy amivel igazán mély és hosszú kapcsolatom van, az a zene. Írtam már elektronikus cuccokat már a gimnázium alatt, de nem vettem komolyan. A Kodolányi János Főiskolára mentem aztán jazz tanszakra, ahol végleg eljegyeztem magam.
Kiemelt kép/ forrás: Novan Gabor Facebook