SALY NOÉMI

„Annyira elbűvölő, gazdag, buja televény ez a pálya, hogy itt aztán van minden dögivel!”

Kávéház szerelem, Kalmár Pál, hangászegyesületek és kacskaringós idősíkok–a sűrűjéből. Időkapszula Európa legvidámabb bús városából, Budapestről, nem csak elsőbálozóknak!

Honnan indul a kávéházi szerelem?

Mindig nagyon érdekelt Budapest, a családom is be van ide ágyazva már legalább százötven-kétszáz éve. Vonzott ez a téma, nem beszélve arról, hogy hallottam jócskán olyan családi sztorikat, hogy „amikor apika átment szivarozni a kávéházba, mert anyika nem engedte otthon a függönyök miatt” satöbbi.

1996-ben Zeke Gyula, történész barátom, szerkesztett egy kávéházakról szóló számot a Budapest folyóiratba Budapest, a Kávéváros címmel. Megpendítettem neki, hogy szívesen írnék én is egy tanulmányt– de mindenképp egy kevésbé ismert, budai kávéházról. Megtetszett az ötletem, azonnal bele is egyezett.

Miért választottad a Philadelphia kávéházat?

Budai bennszülött vagyok, a hófehérre rágott túlparti csontok pedig nem izgattak annyira. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a philadelphiai történettel a szűz ugart kívántam feltörni.Sok cikket találtam erről a kávéházról, bőséges volt a rendelkezésemre álló forrásanyag, viszonylag könnyen ment a kutatás.

Innentől kezdve pedig egyértelmű volt számomra, hogy a kávéházzal, pontosabban a kávéházi kultúrával szeretnék foglalkozni. Annyira elbűvölő, gazdag, buja televény ez a pálya, hogy itt aztán van minden dögivel!

Philadelphia kávéház

Philadelphia kávéház, Alagút utca, 1916

Milyen miliő jellemzi itt a fénykort?

A legkülönbözőbb társadalmi rétegek képviselik magukat. A krisztinavárosi nép kiegészül a tabáni figurákkal. Lejárnak ide vári méltóságosok, kvietált katonatisztek, tanárok. Naponta megfordul itt a pék, a temetkezési vállalkozó, a bádogos, kistisztviselők, vasutasok is – egyszóval mindenki, aki él és mozog! Mint a búcsúban, van itt mindenki, de tényleg! Ólálkodnak a felsőosztályos fiú gimnazisták is, akik azért jönnek leginkább, mert szemben van a Budai Színkör – ahol klasszikusok és operettek mellett már 1906-ban Gorkij Éjjeli menedékhely című darabját is bemutatják. Balettpatkányok, tizenéves kis önjelölt házmesterlányok nyomában lihegnek a kamaszfiúk a Philadelphiában és környékén. Krúdy is említi őket egyik írásában.

Philadelphia kávéház, 1916

Kissé furcsának hat mai szemmel ez a korhelyleves világ. Van átjárás, vándorlás a kávéházak között, míg manapság minden helynek megvan a maga közönsége.

A régi kávéház olyan volt, mint egy élő, hús-vér Facebook. Mindenki ott van, akár egyedül, akár barátokkal vagy kollégákkal, egyesületekkel, felekezetekkel. És mivel mindenki több helyre is tartozik, az egészből egy hatalmas hálózat kerekedik ki. Csakhogy élőben, élőszóban! Mindenki hozzászól, beleszól, kifejt, érvel, megvitat, kérdez, előad…

Molnár Ferenc – aki szintén állandóan a kávéházakban tanyázik – háborog 1906 körül, hogy micsoda egy családgyilkos intézmény ez, mert ahelyett, hogy az emberek otthon maradnának családi életet élni, a kávéházba járnak. Azonban azt is megállapítja, hogy „a pesti népet nem lehet bolonddá tartani”, mert itt egy város összes lakója minden nap minden lapot elolvas, és „amit az egyik kávéház kettőkor tud, azt ötkor tudja valamennyi”.

Ugyanezt állapítja meg Karinthy is, aki megméri a pesti vicc terjedési sebességét. Ennek az időtartama nála szintén három óra. Ez a háromórás hírterjedési sebesség egy internet, sőt rádió előtti világban, az azért nagyon klassz!

Centrál kávéház, 1910 körül

Budapesti speckó ez a kulturális, pezsgő és rendkívül nyitott élet, vagy európai sajátosság?

Minden nagyvárosban jelen volt a pezsgő kávéházi kultúra, Párizsban, Bécsben leginkább. Budapesten azonban nem volt akkora rangbeli megkülönböztetés, mint Nyugaton. Itt bárki bejöhetett és ott lehetett akár egész nap – rangtól, társadalmi osztálytól függetlenül. Ennek a tendenciának bizony nem volt párja Európában.

Ehhez a nyitottsághoz hozzátartozott a sokoldalú társadalmi platform is, nem?

Pest a kezdet kezdetétől multi-kulti. Amikor 1686-ban visszavívják a törököktől Budát, idejön egy tizenhat nemzet fiaiból álló zsoldoshadsereg. Pest-Buda régi lakóiból összesen körülbelül ezer ember – vagy annyi se – maradt élve a hónapokig tartó ostrom után, köztük magyarok, törökök, örmények, cigányok, görögök. Mellettük telepszenek meg a romokon azok a zsoldosok, akik vállalják, hogy kezdenek valamit az elhagyott szőlőkkel. Hamarosan megérkeznek az elkullogó török elől menekülő „rácok” (főleg szerbek, de más balkániak is), majd Mária Terézia alatt jönnek nagy számban németek. A német betelepítés annyira jól sikerült, hogy amikor 1848-ban ott csápolnak a Múzeumnál az esernyőkkel, Pest lakosságának nyolcvan százaléka német ajkú.

Nemzeti Múzeum, 1847-1848 körül

Pest-Buda, 1853

A kiegyezéssel, majd Pest, Buda és Óbuda egyesítésével elindul egy példátlan és soha nem látott felvirágzása a városnak. Úgy tódul ide mindenki, mint New Yorkba! Megjönnek például a felvidéki tótok, akik a várost fizikai valójában felépítik. Jönnek a galíciai zsidók, a mai lengyel-ukrán határvidékről. És jön a színmagyar kisvárosok, falvak népe, aminek a hatására aztán végleg elmagyarosodik a város, de még jó sokáig lesz mindenki két- vagy háromnyelvű.

Milyen változásokon ment keresztül a kávéházi kultúra Budapesten?

A régi kávéház a borzasztó lakáskörülmények miatt a pesti ember napközije. Nem vendéglátó egység, hanem napközi, bandázási telephely. Inni, enni is kap itt bárki, de, ami ennél is fontosabb, az az, hogy információhoz jut,és egy sűrű szövésű hálózat részévé válik.

Japán kávéház, 1910 körül

Japán kávéház, 1930-as évek eleje, Ráday Imre és Erdélyi Mici házaspárral

Aztán lezajlottak a társadalomban azok a változások, amelyek ezt a hálózatot teljesen megsemmisítették.

Elkezdődik ez a folyamat a zsidótörvényekkel, amikor először 1939-től a kávésokat, majd 1944-ben a budapesti polgárok tömege itt fizikailag is leradírozzák a város térképéről, 1949-től Rákosiék pedig teljesen eltörlik a kávéházat mint a polgári demokrácia első számú fellegvárát.

Ha végigtekintünk az európai történelmen, világosan látjuk, hogy minden polgári forradalom a kávéházból indul. Az angol, a francia, 1848 tavasza Milánótól Krakkóig, de még az 1918-as polgári radikális mozgalmak is a kávéházakból indulnak. Ez az intézmény óriási veszélyt jelent minden diktatórikus rendszerre, hiszen ellenőrizhetetlen informálódás, eszmecsere, szabad véleményalkotás folyik, ami az ő szempontjukból veszélyes és tűrhetetlen.

Pilvax kávéház, 1840-es évek

1949-ben fel is számolják, államosítják ezeket az intézményeket. Raktárak, mindenféle üzletek, önkiszolgáló éttermek, ritka esetben esetleg presszók alakulnak a helyükön. Innentől is van közösségi élet, de nagyon irányított, mint például a brigádmozgalom. A fejlődés pedig gyerekkortól csak egy úton képzelhető el: az ember először úttörő, kisdobos, aztán KISZ-tag,majd párttag. Gondosan ügyeltek arra, hogy nehogy bárki a saját szabadidejét a saját maga által választott ismerősökkel töltse, majd az elvtársak megmondják ki, mit, mikor és hol csináljon.

Mini együttes, Budavári Művelődési Ház/ “Bem Rockpart”

A közösségi terepek teljesen áthelyeződnek. Művelődési házak épülnek, ott folyik a kulturális élet – nyilván ez is kőkemény szabályozással. Nem akarom elvitatni az érdemeit ezeknek az intézményeknek, főleg vidéken, de mindenki bele volt kényszerítve a keretekbe, ritka kivételektől eltekintve nyoma nem volt annak a szellemi szabadságnak, amelyet a kávéházi élet kínált. Amióta ezek a kultúrházak a kilencvenes évektől kezdve anyagi okok miatt megszűntek, nem jöttek a helyükre újak, vagy csak nagyon lassacskán.

Milyennek érzékeled a kibertér hatásait az embereken?

Nagyon meglazultak a tartalmas emberi kapcsolatok, az emberek nagyon magányosak lettek. Van egy lehetőségekkel teli virtuális tér, de nem nyújt valós közösségi élményt. A személyes emberi kommunikáció radikálisan megváltozott a kütyük miatt. A verbális dolgok helyett a kép, az ikonok vették át az uralmat.Emiatt hiányok keletkeznek az emberek életében, amely hiányokat aztán különböző pótszerekkel próbálnak orvosolni…

Melyek a kedvenc helyeid most Budapesten?

Viszonylag keveset járok vendéglátóhelyekre, de kifejezetten szeretem például a Tranzitot, a Csészényi Kávézót, a Centrált, a Pozsonyi kis kávézóit,az éttermekből meg a Tabáni Kakast.

Kalmár Pálról írtál lenyűgözőmonográfiát. Hogyan kerültél a nagy énekesbűvkörébe?

Keresztapám, Fábry Pál New Orleansban élt, és egyik legkedvesebb barátja Kalmár János orvos volt. János sokszor zsémbelődött, hogy az édesapjáról senki nem ír könyvet. Pali kijelentette:megmondom én neked, Jancsikám, ki fogja megírni!Fél évre rá már New Orleansban munkálkodtam, Kalmárék vendégszeretetét élvezve. Két hét alatt feldolgoztam a kinti hagyatékot, s amikor hazatértem, folytattam a könyvtári kutatásokkal.

Milyen fontos aspektusa van a budapesti zenei életnek a 20-as, 30-as években – Weigand Tibor széles mosolyán túl?

Nagyon összetett ez a történet. A budapesti szórakoztatózenei élet azzal kezdődik, hogy a vidéki földbirtokosok magukkal hozzák a cigánybandáikat– akkor még Pest-Budára. Részben azért hozzák őket, mert dicsekedni akarnak velük, másrészt, hogy keresethez juttassák őket. Kialakul az a gyakorlat, hogy a hangászok leszerződnek a vendéglősökkel, egy-két hétig náluk játszanak, a vendéglátósok pedig hírverést, kvázi sajtót csinálnak a fellépéseiknek. Mondanom sem kell, hogy csak úgy tódul a nép hallgatni őket!

Az egyház tiltásai miatt nyilvános helyen sokáig csak farsangkor, lakodalomkor, nagyobb ünnepeken volt hallható élőzene a városokban. Aztán így lassan beindultak az élő zenés helyek. Az egyház egy kicsit prüszkölt, de nem tudta megakadályozni. A vendéglátósok rászoktak arra, hogy zenészeket szerződtessenek, s ez a gyakorlat ma is létezik, bár messze nem olyan mértékben, mint azelőtt.

Ács János vendéglője, 1910 körül

Philadelphia kávéház, 1917

Milyen fontos zenei jellemzői voltak Pest-Budának, Budapestnek?

Pest a vásártartási jogát már az 1700-as évek elején visszakapja a császártól. Innentől kezdve ez az egyik legélénkebb forgalmú kereskedőváros Európában, évi négy országos vásárral, alkalmanként harmincezer kereskedővel, akik hetekig itt időztek, és nem csak enni-inni, aludni, pénzt váltani, árut raktározni, őriztetni és fuvaroztatni, hanem szórakozni is akartak. Itt akkora világzene ment, hogy a Sziget fesztivál elbújhat mögötte! A zenészek pedig kénytelenek voltak bármilyen zenei nyelvet öt perc alatt elsajátítani.

Ezeknek a muzsikusoknak az utódai azok a mai roma srácok, akik a zeneakadémiáról vagy a konziból jönnek, és úgy tolják a jazzt, hogy sírsz! De a régi Budapesten hallottál nápolyi énekeseket, rác tamburazenekart vagy balalajkázó orosz emigránsokat is. A Millennium idején egy bazi nagy szórakoztató negyedet húztak fel a Városligetbe, ahová profi amerikai vendégművészek is érkeztek. A legelső hazai jazzfelvételen pedig– 1912-ben– Berkes Béla cigányzenekara ragtime-ot húz, de nem akárhogy!

Vannak még kézzelfogható nyomai ennek a zenei hagyománynak?

A leginkább kézzelfogható – és nekem a legkedvesebb – az a piros vagy kék, aranysujtásos mellény, amit a cigány muzsikusok jeles fellépéseken és a legelegánsabb helyeken zenélve ma is viselnek.Ez azoknak a cigány katonazenészeknek az emlékét őrzi, akik a szabadságharcban a sereg élén mentek:fegyvertelenül, hangszerükkel a kézben buzdították társaikat a harcra. Halomra haltak szegények.

Cigányzenekar egy New York-i magyar étteremben, 1960-as évek

Amikor interjúztam zenész leszármazottakkal, mai roma csávókkal, ők meséltek az ősökről, tudják, őrzik ennek az emlékét, és a mai napig elfutja tőle a könny a szemüket. Dédapjuk a kávéházban rendszerint frakkban húzta, de ünnepeken bizony piros dolmányban! Amikor Ferenc József előtt kellett játszani…! Muzsikált a császárnak, kapta is érte a gázsit, de azt a szabadságharcot idéző dolmányt azért csak felvette!

Kónyi Manónak, a magyar gyorsírászat atyjának emlékirataiból tudjuk, hogy az 1850–60-as években a Szabadi Nácihoz jártak mulatni. A Patikárus-féle „zenetársaság” pedig a sokadik meszely bor után csak elhúzta nekik a Rákóczi indulót!

Gondolj bele, évekkel büntetheti a törvény azt, aki kéri, aki eljátssza vagy egyáltalán tűri ezt a zenét! Hiszen a forradalom ébrentartását jelentette.Ebből az időből ered a „sírvavigad a magyar” kifejezés is: a levert szabadságharcot siratták bor mellett, rebellis nótákat énekelve…

Kiemelt fotó: Bulla Bea

Forrás (fotók): noklapja.nlcafe.hu, MaNDA: mandadb.hu, wikipedia.hu

Rácz Ráchel