Az egyik vegetáriánus lesz, nyíltan kommunikál arról, hogy mennyire hamisnak tartja a hollywoodi glamourt. Esze ágában sincs klánozni öntelt sztárokkal, hogy “beljebb legyen” két filmmel, és kikéri magának, hogy kevesebb legyen a gázsija, mint férfi partnereinek. A másik kozák ruhába vágja magát és vodkázni kezd kőkeményen, miközben orosz emigránsokkal csasztuskákra mulatozik Los Angeles különböző pontjain. Olyan is előfordul, hogy hintón állít be a stúdióba, hogy képviselje, mennyire ellene van az olajbiznisznek és a környezetszennyezésnek.
#hollywoodrebel #freespirit #nemkérekaskatulyából
Süvölvények
Garbo Garbo és John Gilbert a legjobbkor keresztezik egymást: az egyik a pálya csúcsán, a másik a kezdetén áll találkozásukkor, 1926-ban. Mindketten szegény sorból származnak, kemény küzdelmet kellett vívniuk anyagi függetlenségükért és szakmai elismerésükért. Rendíthetetlenül próbálnak valamilyen mértékű szabadságot és progressziót kivívni egy szigorú keretezésű rendszerben – hol kevesebb, hol több sikerrel. Amíg Garbo a női emancipáció amazonja, addig Gilbert az anti-glamour film harcosa. Sorsuk abból a szempontból is hasonló, hogy mindketten fiatalon intenek búcsút a filmezésnek (Gilbert harminckilenc, Garbo harminchat évesen) – így a kollektív emlékezet kortalan, örök fiatalként tartja számon a korszakukon merőben túlmutató két egyéniséget.
Louis B. Mayer bácsi játszótere
A klasszikus hollywoodi időket szokás boldog békeidőknek titulálni, azonban ebben a személyi jogokat és egyéni méltányosságokat a legcsekélyebb mértékben sem figyelembe vévő rendszerben még véletlenül sem volt minden fenékig tejfel. Louis B. Mayer, a Metro-Goldwyn-Mayer “aranyapója” és jobbkezei gondosan figyelnek sztárjaik legintimebb szféráira is.
Az uniformizált, sablonokra dolgozó, közízlést kiszolgáló, meglehetősen patriarchális rendszerben roppant kevés lehetősége nyílik egy-egy filmesnek valódi egyéniségének, stílusának kinyilvánítására. Azonban kivétel erősíti a szabályt. A klasszikus korszak két elhivatott szabadságharcosa azonban nem fél forró vizet önteni a kopaszra.
Egy svéd szabadságharcos
“A svéd hűvöske” 1925 táján érkezik az Államokba – Mauritz Stiller filmrendező oldalán – borsot törni Irving Thalberg MGM producer és hű kegyencei orra alá. Egy keserű New York-i intermezzo után Arnold Genthe fotóművész készít róla fotósorozatot, amelyet komment nélkül postára ad, Hollywoodba. Louis B. Mayer a portrékat meglátva azonnal vonatra rakatja őket, hogy Kaliforniába térhessenek.
Forrás: Pinterest
Forrás: link
Az álomgyárban kezelésbe is veszik az újoncot, hiszen Irving Thalberg ízlésének nem felel meg. Szerinte kövér, nem eladható, nem illúziót keltő, túlságosan realisztikus, művészi a profilja, ami nem coolság Hollywoodban. Nagyon “európai”, fogai szabálytalanok, haja dús, szemöldöke vastag. Garbo a temérdek megaláztatás után haza akar menni, azonban Stiller maradásra bírja és megpróbálkozik valahogyan közös nevezőre jutni feletteseivel. Végül belemegy a fogszabályzásba, diéta helyett viszont inkább életmódváltásra adja fejét: vegetáriánus étrendre tér át és napi rendszerességgel sportolni kezd.
Ehhez a közös megegyezősdihez ugyan nincs hozzászokva a hollywoodi rendszer, de Garbo tehetsége, különlegessége, első filmjeinek kitörő sikere és a lehetőség, hogy általa jócskán gyarapodhat az európai filmes export, rábírja a koponyákat a kompromisszumra. A producerek pontosan látják azt, hogy hatalmas európai börze vár Garbo filmjeire, főként francia, német, brit és skandináv területen.
A nő teljesen kilóg a sorból. Nem szívesen bandázik a sztárvilággal, nem óhajt a belterjes team tagja lenni. Szabadidejét legszívesebben egyedül tölti: kirándul, sétál, olvas, koncertekre jár. A csinnadrattás partykon nem vesz részt, és ha csak munkája nem igényli, ignorálja a networkinget. Ezek még úgy, ahogy, bele is férnek a különutas buliba, Garbo interjúi azonban kiverik a biztosítékot.
Nyíltan vállalja, hogy nem szimpatizál a hollywoodi rendszerrel és azt sem szeretné, ha a trendi skatulyákba tennék őt. Virágnyelven egy-két ízléstelen ajánlatról is beszámolót tesz – az ezen elájuló riportereknek – , amelyeket férfi kollégáitól kapott. Az ilyen és ehhez hasonló kommunikáció miatt dönt úgy a jó öreg Louis B. Mayer, hogy lekapcsolja a nyakas újoncot és kialakíttatja számára a titokzatos, hűvös imázst, miszerint nem nyilatkozik a riportereknek és minden kérdést hárít. Hát így lett egy bevállalós északiból “svéd szfinx”.
„Erre aztán Louis. B. Mayer maga tiltotta le az interjúkat, megijedve attól, hogy míg csillagai eddig szerelemről, partykról, válásról fecsegtek az újságírókkal – ez az új nő szokatlanul arról vall, hogyan gondolkodik.” Csengery Judit: Greta Garbo. Budapest, Zeneműkiadó, 1986.
Ezekkel párhuzamosan reppennek fel a hírek, miszerint Garbo nem veti meg a nők társaságát és szívesebben randevúzik hölgyekkel, mint férfiakkal. Az őt körülvevő elcsorbult jellemű társaság és férfiak miatt valóban elmegy a kedve az üresfejű sztárrandiktól. Ekkor érkezik hozzá fényes szeleket hozva a némafilm korszak hollywoodi Petrucchioja: John Gilbert.
Aki felteszi a sáros csizmát a fehér abroszra
“Eljátszok romantikus alakokat – de valóban és őszintén ezek az igazi hősök? Szerintem a fickó, aki teletankolja a kocsimat, több emberséget és hősiességet hordoz, mint ezek az idealizált figurák. Szívesebben beszélgetnék egy-egy szerep kapcsán az utcán flangáló, átlagos emberekkel, mint a hollywoodi filmesekkel.”
Forrás: amazon.com
Gilbert vándorszínész szülők tehetségét és (élet)művészi beállítottságát örökölve maga is a showbiz’ világában köt ki színészként, noha mindig is rendezői, forgatókönyvírói ambíciói voltak.
1920-ban Maurice Tourneur nagy perspektívát és anyagi gyarapodást lát a fiatal Gilbertben, mint színész, ő azonban csak akkor hajlandó szerződni vele, ha rendezhet és írhat is. Az induló francia modellű, független filmstúdió belemegy a kérésébe, leszerződteti, azonban kijásza őt. Nem kapja meg beígért projektjeit, társíróként vehet csak részt a produkciókban. Gilbert bosszúból átszerződik a Foxhoz, ahol megindul “rising star”-sága, olyan főszerepekkel, mint például a Monte Cristo, vagy Az arábiai szerető. 1924-ben szerződik az MGM-hez, ahol folytatja amorózó arculatát, miközben megszakítás nélkül próbálkozik rendezői, írói ötleteivel ostromolni a producereket.
Fura, szokatlan filmtervei vannak, az amerikai filmvilágtól eltérő, realisztikus ábrázolásmóddal hétköznapi emberekről. Gilbert rajong a francia, német filmekért és szerinte a valósághűbb narratívákra kellene áttérnie Hollywoodnak is. Akármennyire is próbálkozik, nem jut rendezői lehetőségekhez, hiszen mind színészi képességei, mind fizikai adottságai ömlesztik a pénzt a stúdiónak. Felettesei jövedelmezőbbnek látják, ha színészként engedik érvényesülni.
Gilbert ambíciója megtörik és kemény piálásokba kezd, a sajtóban pedig élesen osztja az ívet főnökeiről, odamondja a pontos időt bárkinek. A rendezők csak azért tűrik meg, mert hatalmas bevételeket hoznak filmjei. Sikeres karrierje, hódításai mögött keserves, depresszív, boldogtalan privátszféra húzódik meg. Nem kiváltképp entellektüel alkat, de érdeklődéssel fordul az értelmiségi társaság felé, hiányos műveltségét is szorgalommal igyekszik pótolni szabadidejében.
Szókimondó, gyakran arrogáns attitűdje ellenére – a korszak Rudolph Valentinoival ellentétben – jóindulat, segítőkészség, szociális érzékenység, éleslátás húzódik meg. Elsők között van, aki felfigyel Garbora. Gunyorosan meg is jegyzi Mayernek, hogy majd ő megszelídíti “a kis hűvöst”. Itt még fogalma sincs arról, hogy a fagyi visszanyal…
Szövetségesek
Garbo és Gilbert kutya időszak után érkeznek egymáshoz, olyannyira, hogy először mindketten visszamondják Clarence Brown filmjét. Garbo nemrég veszítette el húgát, Gilbert pedig válás után, vagyonából kiforgatva, elvonókúráról érkezik a kereszteződéshez. Be sem lettek egymásnak mutatva, “in medias res” bedobják őket a mélyvízbe. A jelenet a maga legvidámabb bús hangnemével, megmosolyogtató némafilmes eszközeivel magáért beszél:
Nem kell sok idő ahhoz, hogy egymásra hangolódjanak. Világlátásuk, gondolkodásmódjuk, sorsuk hasonló. Gilbert ahelyett, hogy kontrollálná, elnyomná Garbot, inspirálja, bátorítja. Imponál neki, hogy egészen más, mint eddigi filmbeli partnerei, sokkal eredetibb, őszintébb, letisztultabb és ami a legfontosabb talán, hogy magaslatokkal jobb színésznő is. Erről alkotott véleményét esze ágában sincs véka alá rejteni, nyíltan hangoztatja bárhol, hogy mennyire elismeri partnerét – szembemenve a sztárvilág többi tagjaival, akik inkább kiközösítik, kicsúfolják őt akcentusa, visszahúzódó habitusa miatt.
L.B. Mayer azonnal megszimatolja a rendkívüli összhangot a két ember között és úgy gondolja, hogy remek marketing lesz a két sztár profiljának, a stúdiónak és persze a filmnek egyaránt, ha gondoskodó kezeit megindítja feléjük. Nem is rest kőkeményen rájuk állítani a fotósokat, újságírókat, akik hetek alatt szétzúzzák az intim, bensőséges tiszteletet, amelyet egymás iránt tanúsítanak.
Alkotócsoport
A kilencven-kilencvenöt éves alkotásoknak csupán az eszköztára tűnhet mókásnak mai szemmel, az esszenciája kortalan. Ennyi idő távlatából is érzékelhető egy nagyon különös kémia és energia a két ember között. Ehhez javában hozzájárul William H. Daniels operatőr érzékeny, finomhangolású fényképezéstechnikája, amely olyan légkört teremt a színészek számára, amely valódi művészetté emeli alakításukat. Daniels kreálja számukra azt a bensőséges légkört, amely szabadon teret nyújt a gátlás nélküli kibontakozásra. Annyira együtt van a három ember a felvételek során, hogy ez a máig ható, különlegesen harmonikus “filmkép-özön” a filmtörténet szempontjából kulcsfontosságú. A Krisztina királynő méltó koronázása egy rendkívül különleges hármas alkotói univerzumnak, amelyben bravúros optikai elképzelések vannak.
Garbo, Gilbert, Rouben Mamoulian rendezővel, 1932, Krisztina királynő forgatása / Forrás: Flickr link
William H. Daniels operatőrrel / Forrás: Fickr link
Garbo, Krisztina királynő / Forrás: link
Farewell, My Friend
Garbo és Gilbert románcon túlmutató, annál mélyebb, baráti kapcsolata a sajtótámadások ellenére is megéli a magaslatokat. A nő azonban korán ráébred, hogy kapcsolatuk több szempontból is halálra van ítélve. Egyrészt hamar megmutatkozik Gilbert alkoholizmusa,önpusztító életmódja, impulzív, túlfűtött, pörgős “have fun” hozzáállása és az aszkéta életvitelt folytató Garbo szerint nem fenntartható kapcsolatuk, ha csak ember módjára szeretnének egymás iránt viseltetni. Ugyanakkor Gilbert pontosan érzi, hogy Garbo a saját öntörvényűségének és szabadságának a rabja. A férfi tudja, hogy túlságosan is élénk a hajlandóság arra partnerében, hogy szembemenjen a sztereotípiákkal, másoknak is jelezve azt, hogy van élet a konvencionális feleség szerepen túl is egy nő számára.
Forrás: link
Gilbert többször is megkéri Garbot, azonban a frigy nem jön létre. Már oltár elé is vezetné, azonban a nő az utolsó pillanatban gondolja meg magát. Louis.B. Mayer ezen a ponton megfenyegeti Gilbertet, hogy amiért nem tudta rávenni a nőt, hogy feleségül menjen hozzá – s ezzel valójában az MGM marketingjét ásta alá – tönkre fogja tenni. Az öreg nem viccel, hiszen a szerencsétlen eset éppen a hangosfilm betörése és a gazdasági válság kereszteződésénél történik.
Gilbertet innentől kezdve méltatlan produkciókba helyezik, dialógjait pedig direkt keverik olyan hangszínre, amelyek nevetségessé teszik, csalódást okozva ezzel hatalmas rajongótáborának. A sajtóban álhírekkel hozzák le róla, hogy röhögőgörcsbe tör ki a közönség hangját meghallva a mozikban. Kíméletlen ellenkampány indul a némafilm korszak legnagyobb sztárja ellen, akinek egészségügyi állapota a támadások kereszttüzében egyre súlyosabb. Filmjei minőségen aluliak, ő pedig már csak árnyéka önmagának a vásznon. Évekig vív olyan harcot a stúdióval, amelybe szó szerint belerokkan. Súlyos alkoholizmusa miatt többször kerül kórházba, végül 1936-ban, szívroham következtében távozik a predátorok világából.
Krisztina királynő
Garbo pályája – Gilbertével kontrasztban – egyre ível felfelé, olyan kultikus filmekkel, mint az Anna Christie, a Mata Hari, a Grand Hotel, vagy az Anna Karenina. Lelkiismeretfurdalás gyötri, amiért nem tud segíteni barátján, sem egészségügyi állapotán, sem anyagi helyzetén (Kapcsolatuk ekkorra már nincs, hosszú ideje nem találkoznak.)
1932-ben Salka Viertel forgatókönyvíró scriptje a 17. századi svéd kiráynőről lázba hozza Garbot. A Krisztina királynő férfi főszerepére számos remek színész castingol, köztük Laurence Olivier is, aki a legesélyesebb a rendező részéről. Garbo tudja, hogy eljött az idő arra, hogy tőle telhető baráti gesztust nyújtson Gilbertnek. Felmegy Mayerhez és kijelenti: Olivier túl kimért és finomkodó Antonio életszagú karakteréhez és csak akkor hajlandó eljátszani Krisztinát, ha John Gilbertnek adja a spanyol nemest.
Ezen a 17. századi időutazáson találkozik utoljára a klasszikus hollywoodi filmtörténet két legnagyobb punkja. Méltóbb finist elképzelni sem lehet ennek a két önmagához végletesen hű, emblematikus, csapágyas egyéniségnek. A filmben megvan minden, ami a való életben is képviselteti magát náluk: harc az egyént megillető autonómiáért, lázadás a konvenciók ellen.
Kiemelt képek forrásai: Tolnay Világlapja 1930/ 12. 37. ADT, amazon.com itt
(A blog non-profit.)
Bibliográfia
Bordwell T., Thompson K.: A film története. Budapest, Új Palatinus Könyvesház, 2007.
Csengery Judit: Greta Garbo. Budapest, Zeneműkiadó, 1986.
Eve Golden: John Gilbert: The Last of the Silent Film Stars. Lexington, The University Press of Kentucky, 2013.
Karen Swenson: Greta Garbo: A Life Apart. New York, Scribner, 1997.