LÁBAS VIKI

„A tojáshéj konkrétan még a fenekünkön volt, amikor találkozóra indultunk Bródyval!”

Generációk találkozása – ez a legfőbb jellemző Zenész/Interjúk című portrésorozatomhoz. Van egy korosztály, amely mostanra már bizonyos: kortalan. Kortalansága pedig a bátorságban, az uniformizálás elleni őszinte lázadásban rejlik. Nemzedékeken átívelő örökségük állandó zenei érték. #kulturálisfenntarthatóság

Bródy-szövetség, Karácsony János, kortárs frontok, “nőkénet hogyan élem meg”, COVID-ügyek. Letisztult, púder nélküli gondolatmenetek az aktuális zenei horizont széphangjától.

Milyen felismerései, hozadékai vannak számodra a jelenlegi időszaknak, illetve az első hullám karantén periódusának?

Amikor elindult az első karantén időszak márciusban, leköltöztünk Fonyódra Kristóffal és Bálinttal. Alkotótáborozásba kezdtünk, a külvilágtól teljesen elzárva. Rengeteg dalon dolgoztunk, ötleteltünk, stúdióztunk. A budapesti ritmusban, a pörgésben el is felejti az ember, hogy mennyire hiányzik a természet, a kert, a nyugalom, a tiszta levegő. Vidéki lány vagyok, számomra egyfajta akkumlátor és harmónia a Balaton. Egy nyugodt, organikus közegben jobb és elmélyültebb alkotni, mint egy urbánus miliőben.

Ami a világban megy mostanában, az katasztrófa, és erre még rájött ez a vírushelyzet, szóval ránk jár a rúd. Jó, hogy mindenki egyszerre lett lecsitítva tavasszal. Nem volt az végre, hogy jaj, lemaradok valamiről. Folyamatosan az vesz minket körül, hogy nézzük, mi történik a világban, a közösségi médiában, és ehhez képest hol vagyunk, miről maradunk le, mire kellene még elmennünk. Most szépen mindenki le lett ültetve a kispadra elgondolkozni a dolgokról.

A karantén legelején voltam annyira naiv, hogy azt hittem, ha ennek vége, akkor mindenki kicsit jobban figyel majd, akár a környezetre, a családra, bármire, ami érték, de be kellett látnom, hogy ez nem így, ilyen hamar és egyszerűen fog menni.

Sok hullám kellene az észhez téréshez?

Lehetséges. Annyira önzőek vagyunk és annyira egocentrikus a világképünk. Mértéktelenül fogyasztunk, kihasználjuk a bolygó erőtartalékait. A társadalom pedig legtöbbször intoleráns és türelmetlen. Nagyon sokszor nem figyelünk egymásra. Az első karantén legalább rávilágított arra, hogy jé, vannak szép virágok az utcán, milyen jó, hogy van családom, milyen kedves is a szomszéd néni. A konfliktusok nagy része is azért alakulhat ki, mert folyamatosan kerüljük egymást, a nagy rohanásban elbeszélünk egymás mellett, nem kapcsolódunk úgy, ahogyan kellene.

Nem véletlenül kaptuk most ezt a megálljt, azt gondolom. Helye és ideje volt ennek. Át kell gondolnunk az életünket.

Amit most érzékelek viszont, az az, hogy nem igazán figyelnek jobban, vagy nem toleránsabbak az emberek. Iránytű volt a leállás, de a türelmetlenség és a frusztráció még mindig előtör és feszíti a társadalmat. Káosz. Bízom abban azért, hogy ez a durvulás viszont kiindulópontja lehet a tisztulási folyamatnak.

In medias res, evezzünk vissza kicsit időben a (viszonylagos) békeidőkig. Mikor kapcsolódott hozzátok Bródy János, akivel most már folyamatos az együttműködésetek?

A Margaret Island pályafutásának legelején azt hittük, hogy mi csak angolul fogunk énekelni, jön a világhír, satöbbi – naivság, cukiság. Bródynak egy jó barátja mutatta meg egy számunkat azzal az indokkal, hogy van egy kis Illés beütés a hangzásvilágunkban. Tetszett neki, abszolút érezte benne a régi idők folkos vonalát és az Illést. Egyedül az angollal nem volt feltétlen kibékülve. Azt mondta, hogy mennyire jó lenne, ha ezt magyarra átültetnénk, mert sokkal jobban megszólítaná a közönséget. (És mennyire igaza volt!)

A tojáshéj konkrétan még a fenekünkön volt, amikor találkozóra indultunk Bródyval! Előtte beugrottunk gyrosozni valahova, mert annyira izgultunk, hogy kínunkban nem tudtunk kábé mit csinálni. Gondoltuk, hogy legalább tömjük tele magunkat, hogy a kaja elnyomja az izgalmat.

Leültünk és nem nagyon mertünk semmit sem mondani, totálisan meg voltunk szeppenve. Furcsa volt az egész szituáció, mert nem azért mentünk, mert szerettünk volna bármit is, hanem a tisztelet és a felnézés vezérelt minket. Fel sem fogtuk, hogy egy asztalnál ülünk Bródy Jánossal, aki barátságosan, lazán, totál egyenrangú félként kezelve minket beszélget velünk! Megérezte rajtunk a tiszteletet, a természetességet, az alázatot. Azt mondta, hogy szívesen írna nekünk akár dalszöveget is. Mi erre sokkot kaptunk ott, abban az étteremben, ahol találkoztunk!

Nem sokkal később, Bálintnak elküldte a Nem voltál jó című nótánkra a dalszöveget. Ránéztünk és nem hittük el! Hatalmas megtiszteltetés volt ez a gesztus tőle. Ráadásul én akkor voltam túl egy szakításon és el voltam képedve, hogy mennyire rezonál a szöveg az akkori helyzetemre, érzéseimre.

Szövetség van köztünk azóta, ami jóval túlmutat egy szimpla munkakapcsolaton. Akár szakmai, akár magánéleti kérdésünk, elakadásunk van, ő mindig ott van a háttérben, segít, mentorál minket. Hihetetlen. Óriási ajándék az élettől.

Minden albumunkra elkészítünk egy Bródy dalfeldolgozást, ő pedig ír nekünk minden lemezünkre egy dalszöveget. Az Egy lány sétál a domboldalon, Hajnali láz, Engedd, hogy szabad legyek, Csend és a Kék madár című dalok az eddigi közös alkotásunk darabjai.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Májusra készült el a Mama, kérlek feldolgozása. Hogy jött ez a dal?

A Strandfesztivál részéről érkezett kora tavasszal az a felkérés, hogy szeretnének Anyák napjára egy számot a Margaret Island hangszerelésében. Ez lett a Mama, kérlek. Kicsit belenyúltunk ugyan az eredetibe, amit Bródy meg is jegyzett, de alapvetően tetszett neki a kreációnk.

Milyen korábbi inspirációk, vagy előzmények merülnek fel a hőskorral kapcsolatban? Ismertétek az Illés dalokat?

Kristóf Illésen nőtt fel. Az apukám hatalmas Koncz Zsuzsa és Illés rajongó, sok dalt ismertem meg általa. Az István a király abszolút kedvenc volt egy időben, sokszor játszottam, hogy én vagyok Réka, ordibáltam, mint akinek elmentek otthonról. Teljesen megvolt, mint alapélmény az Illés világa, munkássága.

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Karácsony Jánossal is volt egy közös produkciótok. Vele honnan az ismeretség?

Az LGT az egyik kedvenc magyar zenekarom, ezen nőttem fel. Jamesszel egyszerűen csak összesodort  minket az élet, nem volt ez egy előre jól megtervezett felkérés. Többször nyílt lehetőségünk vele véletlen egy színpadon játszani, például Random Trip bulin, vagy más helyen, ahol ő LGT tribute koncertet adott. Szimpatizáltunk egymással. Aztán A Dal című műsor extra produkciójában léptünk fel együtt. James nagyon vagány, vicces, elvont figura. Imádjuk! Ott a stenk benne, nagyon szeretjük a stílusát is, sok LGT sztorit mesélt. Óriási, mekkora energiával él a színpadon!

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Fotó: Hegyi Júlia Lily

Mit gondolsz erről az egész kb. hetvenes évek nemzedékről? Kiket hallgatsz szívesen még?

Elképesztő, hogy milyen erővel van ez a generáció még mindig a színpadon, akár a köztudatban. Nagyon erős nemzedék volt ez a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek végéig. Az előbb említetteken kívül a picit későbbieket is szívesen hallgatom. Dinamit, Charlie, Demjén, Koncz, Cserháti. Hú, nőként azért nem lehetett egyszerű abban a rendszerben…

Jelenleg milyennek érzed nőként az érvényesülést? Milyen tapasztalataid vannak ezen a téren?

Nagyon ki kellett harcolnom, hogy egyáltalán figyelembe vegyenek. Volt olyan, hogy egy producernél voltunk, rajtam kívül két másik férfi előadóval, akkor például elég érzékelhetően ledomináltak, szóhoz sem jutottam. Ez nyilván a Margaret Islandben elő sem fordulhat, mert teljes egyenrangúság van, sőt azt látom, hogy leginkább én vagyok az, aki pozitív értelemben véve irányítja a szálakat, jobban figyel a navigációkra.

Érdekes tapasztalat volt, akár egy Pilvaker projektbe csöppenve, hogy amikor szinte csak férfiak vannak körülöttem, én ott fiatal nőként mit kezdek magammal, mik a határaim, lehetőségeim egy ilyen közegben. Voltak nehezebb pillanatok, amikor erősen szembesültem azzal a ténnyel, hogy ez azért egy jócskán férfi hangsúlyos szakma.

Volt olyan, hogy nem hallották meg a szavam. Például amikor egy stúdiózáskor kértem, hogy az a gitárszóló ne ott, hanem itt legyen, mintha meg sem hallották volna. Margareten belül ilyen azért nincs.

Annak ellenére, hogy mindig is fiús lány voltam, sokkal több fiú barátom volt már gyermekkoromban is, egy ilyen színtér kicsit másfajta attitűdöt igényel. Nehéz, de nem lehetetlen persze egy egészséges, “soft-feminista”, nem túltolt balanszot találni.

Kicsit más, de ide kapcsolódik. Egy zenei közönség nagy része lányokból áll, ezért egy férfi előadót szerintem sokkal hamarabb, könnyebben befogadnak, mint egy női előadót. Nekem nagyon meg kellett és kell a mai napig dolgozni azért, hogy elfogadjanak. Sem ezt a dívás, sem a nagyon alternatív vonalat nem képviselem, így, ebben afféle természetes, letisztultabb stílusban nőként nehéz megnyerni a közönséget. Komoly, hosszadalmasnak bizonyuló folyamatnak tűnt elfogadtatni és megszerettetni azt a profilt, amit most képviselek.

 

Kiemelt kép: Földi Ádám

Rácz Ráchel