MÉSZÁROS MÁRTA

“Itthon nagyon provokatívnak számított, pedig nem volt az – lakkozás nélkül meséltünk el egy történetet.”

Filmszerelem, Jancsó, lengyel habitus, krakkói színház, Jan Nowicki, világlátások. Lendület, érzékenység, lakkozásmentes gondolatok – az egyetemes filmművészet nagyasszonyától.

Hogy van mostanában? Milyennek érzékeli a kortárs frontot?

Nagy változások vannak az egész világon, hihetetlen gyorsan alakulnak dolgok körülöttünk. A filmes világot tekintve – különösen a hazai helyzetre reflektálva – Andy Vajna értett a filmhez, és okosan szervezte a Filmalapot. Ő volt az, aki leginkább mellettünk állt akkor, amikor forgatni akartuk az Aurora Borealist. A döntőbizottságból Kovács András Bálint még talán szerette a filmtervemet – akinek papáját jól ismertem – de a többiek nem igazán rajongtak az elképzeléseimért. Mégis nagy sikere lett a filmnek, nemzetközi díjakat kap szerte a világon.

Honnan ered az ismertség Kovács András rendezővel?

Amikor Moszkvában tanultam, sokszor tolmácsoltam magyar fiatal filmeseknek, akkoriban ismerkedtem meg vele is. Nagy rendező volt, olyan grandiózus filmeket csinált, mint például a Hideg napok, a Falak, a Staféta, vagy A ménesgazda. Ebben az időben már Jancsóval éltem – aki akkor még teljesen hülyének számított!

Hülyének?! Miért?

A kettes telepen dolgozott, alig csinálhatott saját filmet, de azért voltak remek kisfilmjei művészekről, például József Attiláról. Korát megelőző dokumentumfilmek voltak ezek, de ma már nem tudom, hogy merre vannak, vagy léteznek-e egyáltalán. A kettes telepen a fejesek által reménytelennek, tehetségtelennek titulált emberek dolgoztak.

Engem nem tettek sehová, mert nem is tudtak helyre tenni. Moszkvában tanultam, ismertem Tarkovszkijt, Csuhrajt, rengeteget az orosz filmesek közül – és ha kimondtam a bűvös szót, azt, hogy Moszkva, akkor kész! Nem tudtak pontosan semmit, csak annyit, hogy az apámat a Gulagra vitték, s ott kivégezték. Kicsit, mintha féltek volna tőlem emiatt a hátterem miatt, pedig hát minek?

Művészek voltunk, nem politizáltunk. Jancsóval egyébként egész életünkben (együttélésünk után is) nagyon jó, szoros barátságban maradtunk. Őrületes ember volt. Szenvedélyünk volt a film.

Honnan indul a film iránti szerelem?

Nem tudom pontosan honnan jött nekem a film. Egyszerűen fogalmam sincs, senki a környezetemben nem foglalkozott ezzel. Szerettem moziba járni, érdekesnek találtam a filmeket, érdekelt a szisztéma. Egyszer jöttünk a párommal – Jan Nowickivel – ki a moziból és megkérdezte tőlem, hogy “Mártuska mi lett volna, ha nem vagy tehetséges?” – mondtam, hát akkor rossz rendező lettem volna. Mindig azt szajkózom – ha meghívnak különböző beszélgetésekre, közönségtalálkozókra – hogy szegény anyukám hagyta rám a tehetséget és a kreativitást…

Nem csupán a tehetség, a társak is egyfajta kincsként szegültek Ön mellé…

A szüleim nagyon korán meghaltak, korán árvaságra jutottam, de nekem akkor is léteznek, mindig érzem őket, velem vannak a mai napig. A tehetségem és a küzdő, tevékeny magatartásom tőlük jön. Szerencsésnek érzem magam, amiért ezt kaptam. Két olyan társ kísért az életben továbbá, akik valóban társak voltak – szellemileg és munkában egyaránt, ez ritka kincs. Általában nehéz egy autonóm egyéniség és valahogy az erőt, vagy határozottságot, szabadságvágyat az itthoni férfiak nem annyira ismerik, vagy fogadják el.

Jancsó Miklós

Benne vagyunk a sűrűjében…

A konvencionálisabb, konzervatív női szerepek dominálnak itthon még mindig, amelyeket könnyedén lehet formálni. Nem kell extrém dolgokra gondolni, csak arra például, hogy nincs azzal semmi baj, ha egy nőnek van önálló élete, munkája, barátai, látásmódja és nem feltétlenül a férje brigádjához csapódik.

Miből következhet ez a konvencionálisabb, akár alá-fölé rendeltségi nézet a nő-férfi viszonyokat tekintve?

Ha a történelmünkre tekintünk, ez logikus. Az ország egyre kisebb lett, számos történelmi tragédiát élt át ez a nemzet a huszadik században – meg persze előtte is bőven. Rengeteg jó koponya emigrált – elment vagy ezért, vagy azért. A sok múltbeli trauma elemeiben bontja meg a társadalmat és még évtizedekkel később is érezhető a hatása.

Ezért is utazott sokat, vagy élt más területen?

Igen, kellett a frissítés, az új tapasztalat. Régen sokat utaztam, ma már ritkábban. Nowickihez sem járok már Lengyelországba, hiszen már nem vagyunk együtt.

Őt a Kilenc hónap hozta?

Igen. Monori Lilivel nagyon akartam csinálni filmet. Amikor végre, hosszas munka után, megkaptam hozzá a financiális támogatást, akkorra Lili állapotos lett! Így is megcsináltuk azonban. Lett is felháborodás a film miatt, itthon nem fogadták jól, sőt, botrányt kavart! Kikerült aztán Cannesba és ott viszont robbant! Világhírű lett, számos nemzetközi fesztiválon nagyon nagy sikert aratott, díjakat kapott szerte a világon. Itthon nagyon provokatívnak számított, pedig nem volt az – lakkozás nélkül meséltünk el egy történetet.

Megdöbbentett a hazai felháborodás, el is kenődtem, de a sok nemzetközi díj kárpótolt. Az volt sok közösségi vetítésen a reakció felém itthon, hogy nem illik olyan filmet csinálni, amiben a szereplő nem akar hozzámenni a férfi főszereplőhöz. Leveleket kaptam, hogy micsoda szemét vagyok, hogy kitalálok olyanokat, hogy valaki szerelmeskedik házassága előtt a párjával – és azért ez már a hetvenes évek.

Monori Lili és Jan Nowicki, Kilenc hónap (1976)

Volt olyan film, ami hasonló sorsra jutott, vagy amit betiltottak?

A Szabad lélegzet egy része be lett tiltva, amikor a szerelmesek a tóban fürdenek. Azt a jelenetet újra is kellett forgatni és vágni. Pedig ezek nem frivol és nyers jelenetek, hanem szerelmes részek. A mai nyers testiség korában ez már hihetetlennek tűnik. Az egészséges erotika, a szép szerelmi dolgok, ami nem a hatásvadászatról szól, az élet, a művészet részei évezredek óta! Irodalom, képzőművészet – gondolj bele! Már az ókori költészet is nyíltan beszélt egészséges szexualitásról.

Voltak afférok a Szép lányok ne sírjatok körül is, de ott inkább a zenészekkel, nem velem, vagy a filmmel. Sokszor dolgoztam az Illés együttessel, nagyon nagyra tartom a munkásságukat és azt a forradalmat, amit a zenében csináltak, zeneileg és szövegileg egyaránt. Itt is velük akartam dolgozni, de pont akkoriban volt a londoni balhéjuk, le voltak tiltva, így a filmen sem jelenhettek meg, csak a zenét kölcsönözték neki. A forgatásra más, de szintén tehetséges zenészek érkeztek. Olyan figurák, mint például Baksa-Soós, Orszáczky Miklós és a Syrius, Tolcsvayék, Zorán, Cini és a többiek. Őrületes korszak volt, forradalmi!

Kemény György: Szép lányok ne sírjatok (1970, filmplakát)

De Nowickire visszatérve, egész regényes a történet. Nagyon jó ismeretségben álltam Andrzej Wajdával, Varsóban tartózkodtam és beszélgettünk arról, hogy kit lehetne a Kilenc hónap férfi főszerepére felkérni. Javasolta nekem a krakkói Jan Nowickit, aki akkoriban nagy színházi egyéniség volt, a filmet viszont nem szerette, mert túlságosan súlytalannak érezte. Kérdeztem, hogy akkor minek őt javasolja nekem éppen őt? Erre Andrzej azt felelte, hogy, ha mély és komoly a szerep, akkor el fogja vállalni.

Venni is akartam vonatjegyet, hogy másnap indulhassak Krakkóba hozzá, de kiderült, hogy Nowicki pontosan abban a szállodában van, ahol én, mert forgat valamit! Egy lengyel barátnőm segítségével meg is beszéltük, hogy átmegyek hozzá beszélni az ügyről. Beléptem a szobába, háttal nekem a földön ült egy pasas és nézte a focit a televízióban. Megfordult, felállt, üdvözölt, bemutatkoztunk. Iszonyatosan érdekes, jóképű fickó volt, egészen különös karizmával. Mondtam neki, hogy csinálok egy filmet és ehhez szeretném felkérni az egyik főszerepre. Erre halkan megkérdezte, hogy miért, nők is csinálnak filmet? Na, most ezt az indítás…

Jan Nowicki

Hogy történt a folytatás?

Hát, mondom én csináltam már vagy tíz filmet és sikereim is vannak. Erre vonakodott, nem látszott túl nyitottnak. A próbafelvételre is csak nagy nehezen egyezett bele – de csak azért, mert nagyon szépnek találta Budapestet és szerette a magyar borokat. Vacsoráztunk, beszélgettünk és én ott már tudtam, hogy ő lesz a főszereplő. Arról nem is beszélve, hogy teljesen bele szerettem, ott azonnal.

Sorsszerűnek éreztem ezt a találkozást, kikerülhetetlennek. Valami egészen különös dolog történt bennem akkor, mint valami örvény, ami lerántott magával. A próbafelvétel viszont szörnyű rossz lett! Feszültek voltak Lilivel, szerintem a nyelvi különbségek miatt leginkább. Azt mondták, hogy nem fog működni, ezt a filmet felejtsem el. Jan másnap visszautazott Krakkóba, mert előadása volt. Én szintén utaztam pár nappal később…

Milyen élmények követték ezt a gyors visszatérést Krakkóba?

Beszippantott a lengyel színház! Aranykor volt ott, grandiózus egyéniségekkel, igazi nagy, komoly művészekkel, Nowicki III. Richárdot játszott, abban láttam először. Később láttam számos más remek színdarabban is. Zseni volt, őrületes aurával! Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésben is megnéztem, hát egészen elképesztően alakított. Tombolt a szerelem és azt mondta, hogy ő utálja ezt a filmemet, meg az egész dolgot, de eljön, eljátsza a nekem főszerepet.

A színházra térve még, hogyan érezte, érzi az itthoni platformot?

Nagyon jók voltak a magyar színészek, hihetetlen tehetséges emberekkel dolgoztam én is együtt és számtalan lenyűgöző egyéniség volt akkoriban. Jó volt a színészképzés és a színházi világ is itthon. Latinovits, Ruttkai, Tolnay – ilyen grandiózus egyéniségek! De lehetne folytatni bőven a névsort…

A kortársak közt is számos páratlan tehetség akad, itt valahogy mindig jól ment a színház és a film a tehetségek és a művészek miatt. Azt, hogy ki mikor jut lehetőséghez, meg hát releváns, változó. Küzdeni kell, soha fel nem adni! És ha valamilyen cél, ambíció van, azért meg kell harcolni, mert sokkal jobb, ha munkával jön meg gyümölcs, mintha csak úgy az öledbe pottyan. Ettől szép az egész!

Mi a legfontosabb inspiráció, amit a lengyel tartózkodása alatt kapott és a mai napig feltölti?

Több, mint tizenöt évig éltem Lengyelországban. Szeretem az országot és a lengyelek habitusát is. Nyitottak, barátságosak, toleránsak és ami a legfontosabb talán: iszonyatos nagy öntudattal és szabadságvággyal rendelkeznek. Csak tanulni lehet tőlük, sokat kaptam ott. Aki csak teheti, menjen, s nézze, tapasztalja meg!

Kiemelt fotó: Horváth Péter Gyula

Forrás (fotók): nullahategy.hu, mafab.hu, filmkultura.hu, pinterest

Rácz Ráchel