STEFÁN ZSÓFIA

„Pontosan azokkal a sztereotíp berögződésekkel megyek szembe, hogy csak opera parfümöt fújok magamra!”

Elvarázsolt kertek és bűbájos muzsika, klasszikus zenei progressziók, nőkérdés és hivatás, 21. századi innováció kontra inkubátor művészet. Kultúr-rebelláció és fagottművészet Stefán Zsófiától.

Valóságos kultúrmisszióként csinálod azt, hogy kiszakítod a fagottozás művészetét a sztereotípiákból.

Aki nem ismeri annyira a hangszereket és a klasszikus zenei struktúrákat, annak kicsit mókás, tévémaci benyomása lehet a fagottról. Elszántan és bátran bízom abban azonban, hogy ez a hivatás olyan, ami nem csupán számomra, hanem általam sokak számára szép és élvezetes. Számos rendkívüli lehetőség rejlik a fagottozásban. Ha csak a hangterjedelmét nézzük, egészen figyelemre méltó a többi mellett, a hangszíne pedig nagyon közel áll az emberi hanghoz, éppen ezért is olyan szívhez szóló.

Hogy találtál rá erre a hangszerre?

Jött a tévémaci esténként és rajongtam a hangjáért! Fuvolaművész anyukámmal voltam egyszer kicsi koromban egy koncerten, amelyen fagottművész játszott. Állítólag már hazafelé a kocsiban kijelentettem, hogy egészen biztosan fagottművész leszek. A fuvola és a zongora is felmerült, de nem éreztem közel magamhoz egyiket sem.

Tavaly jelent meg első szólólemezed Exploring Enchanted Gardens címen. Zseniális zenei átiratokban szólaltatod meg a fagottot. Mesélsz az inspirációkról?

Egy komoly kapcsolat és két nemzetközi fagottverseny után munka nélkül álltam a semmi közepén a húszas éveim elején – ezek nagyon megviseltek. Hazaköltöztem a szüleimhez Veszprémbe és a helyi zeneművészeti szakközépiskolában tanítottam fagottot és kamarazenét. Nem sokkal később azonban visszajöttem Budapestre, ahol találkoztam a nagy szerelemmel, aki most a férjem. Ebben a periódusban sikerült állandó munkát is találnom a Concerto Budapestnél, ahol jelenleg szólamvezető vagyok.

Nagyon szerettem volna gyermeket, azonban a tizedik héten elvesztettem az egypetéjű ikreimet, ez rettenetesen megviselt. Mindig nagy családról és sok gyermekről álmodoztam, de egyszerűen el kellett fogadnom, hogy az anyaság helyett nekem ekkoriban a zenére került a fókusz. Előálltam egy koncertműsorral, amelynek egyik fő motívuma Monteverdi A nimfa panasza volt az elvesztett babáim emlékére. Mondhatni, hogy terápiás jelleggel is bírt a hivatásom. Sok nagyszerű kompozíció része volt ennek az előadásnak, pontosan azok, amelyek most a lemezen hallhatóak.

Az album munkafolyamatai már egy áldásosabb állapotban folytak, nem?

Nagyon keményen és sokat kellett küzdenem a gyermekvállalásért, hét várandósságból egy született meg… A szerencse idővel mégis mellém állt, kisbabám született, s a lemez készítése már az anyasággal párhuzamosan folyt. Próbák, kiadó keresés, majd kiadó csinálás, grafika, szövegek megírása – miközben anyai teendőimmel is hatalmas boldogsággal foglalkoztam. A férjemnek nagyon hálás vagyok, elképesztő sokat segített végig, az ő a támogatása nélkül nem is jöhetett volna létre ez a projekt.

A klasszikusok mellett Beyonce neve is feltűnik az átiratok közt.

Akartam egy kis vagánykodást! Hogy ne csak klasszikus szerepeljen, hanem spékeljük meg egy kicsit! Szeretem a szokatlan dolgokat. Miért csak úgy lehet csinálni az életet, hogy nagyon komolyak vagyunk? Pontosan azokkal a sztereotíp berögződésekkel megyek szembe, hogy csak opera parfümöt fújok magamra! Vagy, hogy csak így mehetek be a koncertterembe, mert tudom, hogy így kell tapsolni fehér kesztyűben és kalapban – ez már a múlt, ezt el kellene engedni! A szakma kicsit kiutálja, ha valaki elmegy egy progresszív, esetleg populárisabb irányba, vagy merészebb módon kísérletezik a közönséggel. Viszont, ha ez így megy hosszú ideig tovább, akkor ebben az innovációban és gyorsulásban egyedül maradunk a művészetünkkel közönség nélkül.

Miért tartod fontosnak, hogy progresszív, merész utak által juss el a közönségig?

Egyrészt az emberek nagy átlagban nem ismerik a fagottot, nincs tömeges igény a komolyzenére. A klasszikus zene inkubátor művészet, amit inkább az állam, mint a közönség tart életben. Van egy réteg, aki eljár komolyzenei koncertekre, de az az igazi kihívás, ha a megfelelő platform által megismertethetem, megszerettethetem elsőbálozókkal, nem klasszikus zenére trenírozott fiatal nemzedékkel a zenémet. Ez az életszerű és a maradandó, a jövőbe mutató.

Hogy állsz a popzenével?

Hallgatok viszonylag sok popzenét, igenis számos igényes előadó és dal van a popvilágban. A downbeat és az elektronikus műfajt kifejezetten szeretem. Ez az utóbbi két típus a merengő hangulatot hozza számomra, s tetszik a komplexitása.

Kik vannak rád legnagyobb hatással a klasszikus színtérről – a teljesség igénye nélkül?

Aránylag kevés klasszikust hallgatok, bár például Chopin, Puccini nagy kedvenc. Khatia Buniatishvili, Gidon Kremer fantasztikus művészek, velük játszani is fogunk hamarosan a Concertoval. Mostanában leginkább Sergio Azzolini fagottművész, valamint Theophile Alexandre kontratenor van rám nagy hatással.

Fotó: Pink Petra

Filozofikus, ábrándos, kutató jellemnek vallod magad a honlapod bemutatkozóján.

Nagyon érdekel az MBTI személyiségteszt- és személyiségelemzés, amely szerint introvertált, belső hangra figyelő típus vagyok. Ki tudok ülni egy ablakba, elnézni az embereket hosszú ideig és elmélázni azon, hogy ki hova fut, ki merre tart. Nagy összefüggésekben szeretem látni az életet, a társadalmat, több kontextusból vizsgálva mindent. Ez az attitűd a hivatás szempontjából is pozitív, hiszen ott is kreatívan kell hozzáállnom a dolgaimhoz. Az a legnehezebb azt hiszem, hogy hogyan találjam meg a megfelelő utat az emberekhez, hogy ne egy piedesztálról játszó, magányos zenész legyek, aki öncélú, vagy csak nagyon kevesekhez szól.

Mi az a legfontosabb probléma a kortárs világban, amit művészként érzékelsz?

Az emberek nem szeretik és nem becsülik magukat, s ez méltatlan. Van rengeteg szuper ember, aki kedves, tehetséges, jóindulatú, mégis ostorozza magát helytelen, felesleges dolgok miatt. A folyamatos elégedetlenkedés nagyon rossz irányba viszi az önképet és az önbecsülést. Az egészséges kritikai érzék helyes, az éles látásmód pedig helyén való, de vigyázni kell, hogy ez ne állandó önostorozásba csapjon át.

Békében kell élni önmagunkkal és elfogadni azt, hogy az ember hibázik. Ugyanez vonatkozik a testképre a nőknél. Van egy óriási, egy tízemeletes házat lefedő plakát a kelenföldi vasútállomásnál, amelyen melltartós, bugyis trendi csajok szerepelnek. Nem vagyok prűd, de szerintem ennek nem itt van így ebben a formában a helye. Nagyon csinosak a lányok, de nem stílusos az egész így. Görbe tükör a férfiaknak és a hölgyeknek egyaránt. Elveszik belőle az intimitás, a humánum. Egyrészt elvárásokat teremt sok embernek, hogy tessék így kell kinézni és csakis ez az elfogadható, másrészt közönséges a mód, ahogyan tálalva van.

Ezzel ellentétben, mi az a legfontosabb pozitív tartalom, ami viszont jól jön manapság?

Rengeteg lehetőségünk van, csak az nem tud ma valamit kezdeni magával, aki nem akar. Az internet olyan lehetőségeket nyújt számunkra, ami elképesztő. A tudás bárki számára gyorsan elérhető. Tényleg csak a hátsónkat kell letenni és máris ott a tudásbázis hogyan kell fotózni, videót szerkeszteni, lakberendezni, virágot kötni, főzni, nyelvet tanulni, vagy éppen webet szerkeszteni. Arról nem is beszélve, hogy egyre jobban terjednek a kötetlen időbeosztású, digitális térben csinálható munkák. Az orvostudomány, a gyógyszeripar, a technológia is számos remek lehetőséget biztosít a mai társadalomnak az életszínvonal fejlesztéséhez.

Milyen terveid vannak a közeljövőre? Hol, milyen típusú projektekben képzeled el a Stefán Zsófi kultúr-rebellációt?

Egyéni kamaraesteket tervezek Komoly extra címen. Itt a klasszikus zenét ötvözöm fiataloknak mindenféle csábító dologgal, például borkóstolóval, kávé- és gasztronómiai élménnyel, de eszembe jutott például kismama koncert, randi koncert, pszichológus est párkapcsolati témával, erdei koncert. Ezen dolgozom most. Úgy szeretném elvinni a közönséghez a fagottot, hogy az 21. századi és vonzó legyen.

Mondok egy érdekes esetet ide kapcsolódóan. Egy ismerősöm férje még sosem volt klasszikus zenés esten és a fagottot is a keresőben nézte meg szerintem, viszont a koncert után el volt ájulva, hogy mennyire tetszett neki ez a hangszer! Számomra most ez a legnagyobb élmény és érték, hogy mint egy misszionárus elvigyem az embereknek a zenét és a tartalmat, hogy töltődni tudjanak, útravalót kapjanak ebben a zűrös, zajos, gyors világban.

Mi az, ami kikapcsol és feltölt?

Szeretek otthon főzni, teázgatni, olvasni, társasjátékozni, családdal, barátokkal tölteni az időt. Szívesen megyek koncertre, most például voltam Lindsey Stirling estjén piackutatás jelleggel, nagyon érdekesnek bizonyult.

Kiemelt fotó: Pink Petra

Forrás (fotók): Stefán Zsófia, Pink Petra Photography

Rácz Ráchel