Ha a 18-19. századforduló környéki festészetére gondolunk, leginkább monumentális történelmi témákra, klasszikus, statikusan beállított akadémiai, grandiózus portrékra, romantikus lendületre, vagy a rokokó utolsó variánsaira reflektálhatunk. Hazánkban inkább Angelika Kauffmann neve ismert ebből az időszakból, mint a női festőművészet képviselője, Elisabeth Vigée Le Brun azonban korántsem elhanyagolható.
Piktúrájára a klasszicista jegyek letisztultsága és a rokokó pikantériája egyaránt jellemző. Bensőséges megvilágításai, női témái, intim terei azonban élesen kirajzolják egyediségét és kiemelkedő alkotói perspektíváját.
A burzsoázia kedvelt festőművésze – aki, noha a high end kegyeltje volt, rendkívül kalandos, forradalmi életutat tudhat magáénak – jelentős örökséget hagyott az utókorra. Nagyszabású életmű tárlata (először) Párizsban, 2015 végén került megrendezésre a Grand Palaisban.
A francia forradalom idején Le Brun elhagyta hazáját, s hosszan tartó vagabond élete – amely során szinte egész Európát beutazta egyedül, egyetlen gyermekével – kezdetét vette. Az addig igen csak zárt, francia kultúrájú melegházi környezetből kitörve terepen tanulmányozta az antik római művészetet, majd Szentpéterváron telepedett le egészen 1802-ig. Oroszországban a cári világ és az emigránsok megrendeléseiből remekül fenn tudta tartani magát, jelentős sikerei ellenére az egyre gyötrő honvágy miatt azonban 1805-ben visszatért hazájába lányával, ahol haláláig, 1842-ig folytatta művészetét.
A festőnő memoárja nyomán (Memoirs of Madame Vigée Le Brun, Dodo Press, 2010) dokumentarista film is készült szintén 2015-ben, Le Fabuleux Destin de Elisabeth Vigée Le Brun címmel, Arnaud Xainte rendezésében.